Aztán természetesen bejöttek a megszokások. Pl délután nagyis program van, és sétálni kell. Hihetetlen mennyire lelkesen várja ezeket az eseményeket, és már balhézik a babakocsiban ha nem indul a dolog, és anyu meg a nagyszülők még egyeztetik a dolgokat.
Természetesen Réku eddig is sokat beszélt, de mostanában be nem áll a szája. Főleg, ha hazajött, akkor azonnal mesélni kell az eseményeket. Apunak is szokott mesélni de nekem picit kevesebbet:) Apuval a lükizés megy... Az egyik legviccesebb élmény, hogy természetesen már pontosan hallgat a nevére, és tudja ha róla van szó, viszont ha éppen el van foglalva valamivel akkor elkezd priorizálni:) Szóval miközben nagyban szólitgatjuk, de ő éppen játszik, akkor nem fordul oda, hanem csak elkezd sejtelmesen mosolyogni magában, csapkodja a lábát, de az istenért nem nézne oda. Ahogy közelit felé az ember, és erősebben szól neki már vihog, és majdnem felszáll az örömében, de neeem nem néz oda csak az utolsó pillanatban nevető fejjel, és vigyorgó szájacskákkal. Pontosan tudja hogy ez nagyon nagyon vicces:)
Amin még halálra szoktuk magunkat nevetni - hiszen az már alap, hogy anya irányába gurulni jó dolog - amikor menekül előlem. Tudja hogy jövök, és valami lüki dolog fog történni, és próbál elgurulni, közben vigyorog ezerrel, csapkodja magát, és teljesen kész van:)
Egyébként meg végtelenül békés, ha ott vagyunk vele. Tegnap kicsit pakoltunk Zsuzsival, ezért leraktuk az ágyra, Cica adott neki egy két ruhadarabot, amivel játszthatott, és elvolt velük több mint egy órát, mi meg kényelmesen összepakoltunk, ha valamit mondott figyeltünk rá, egyébként semmi gond nem volt:) Nem akart lemászni az ágyról semmi, csak velünk lenni, hangosan gurgulázni:)
Szóval most már tényleg kezd kisemberke lenni. Csak a mászás nem megy, a fránya padlón nehéz mászni...:)
hamarosan feltartóztathatatlanul megindul!:)
VálaszTörlés